Kiemelt kép: „Born Equal (no text)” – Nebojša Cvetković alkotása a Fine Acts számára, átdolgozta az UNESCO RELIA Tanszék; licenc: CC BY-NC-SA 4.0.
👤 Zoltan Lantos. Digitális egészség szakértő, immunológus, viselkedési közgazdaságtan és művészetterapeuta végzettséggel, az Egészségtámogatási Módszertani Tanszék alapítója és vezetője. Gyógyszeripari, nemzetközi egészségipari tanácsadói és társadalmi innovációs laboratóriumi tapasztalatait követően az Európai Egészségadat-tér fejlesztésében vállal aktív szerepet a közös európai digitális egészség közszolgáltatási gerinchálózat kifejlesztésének vezetésével. Szakmai érdeklődésének középpontjában jelenleg az adatalapú közösségi gazdaság fejlesztése és az egészséges társadalom közösségi támogatása ál.
Elvárják,… hát megteszem
Az oktatási anyagaim nyitottá tétele, különösen a megfelelő lincence kiválasztása és azután az annak megfelelő közzététel sokáig kötelező nyűg volt nekem. Megcsináltam, mert elhittem másoknak, hogy hasznos, de én egyáltalán nem érzékeltem a hasznát a saját munkámban. Egy gyakorlati szimulációs példa leírásánál és a kapcsolódó feladatoknál azonban ez teljesen megváltozott.
Amikor elkészítettem ezt a tananyagot, őszintén azt éreztem, hogy jó nagyon munkát végeztem. Világos volt a szerkezete, jól működtek a feladatok, a példák pedig pontosan azokat a mindennapi helyzeteket adták vissza, amelyekkel a gyakorlatban egy szakember szembesül. A hazai hallgatók nagyon pozitívan fogadták, a szomszédos országbeli csoportoknál is jól működött, és az európai hallgatók többségénél is láttam, hogy veszik a lapot.
Aztán egy olyan kurzuson kezdtem el tanítani ugyanezt az anyagot, ahol sok volt az Európán kívüli hallgató. Már az első alkalommal feltűnt, hogy valami nincs rendben. Értetlennek tűntek, rengeteg értelmező kérdést tettek fel, olyan volt, mintha alapvető ismerethiányuk lenne a témában. A feladatok nem indították el azokat a beszélgetéseket, amiket korábban megszoktam. Azt gondoltam, teljesen mást tanulnak az alsóbb évfolyamokon, mint nálunk, sőt lehet, hogy már a gimnáziumban lemaradnak hozzánk képest.
Mint sok más tananyagot, ezt is elérhetővé tettem nyílt formában. Unottan, ahogy szoktam.
Meglepetéééés!!!
Többen átvették az anyagot, és ezúttal nemcsak használták, hanem változtattak is rajta, amiket ugyancsak megosztottak nyitott formában. Volt, aki kicserélte a saját használatában azokat a helyzeteket, amelyek egy tipikusan európai hallgatói élethelyzetből indultak ki. Más egyszerűsítette a nyelvezetet, mert a hallgatói többség számára a kifinomult angol megértése nehézséget okozott. Megint más egy rövid oktatói jegyzetet írt azon példákhoz, amelyek abban a kulturális közegben nagyon érzékeny témát jelentenek.
Ahogy sorra érkeztek ezek az apró módosítások, amelyeket elkezdtem figyelembe venni és alkalmazni, az óráim hangulata és dinamikája is megváltozott. A tananyag elkezdett többféle környezetben működni.
Ekkor értettem meg igazán, mit jelent számomra az Open Educational Resources gondolkodásmód. Nem azt, hogy egyszer elkészítek valamit, és kiteszem. Hanem azt, hogy belépek egy közös fejlesztési közösségbe és körforgásba.
Ebben a körkörösségben nem az a legfontosabb, hogy ki az eredeti szerző. Sokkal fontosabb, hogy a tananyag folyamatosan megmérettetik valódi oktatási helyzetekben, és annak tapasztalatai visszakerülnek magába a tananyagba.
Megosztással közösség
Ez a fajta kölcsönösség számomra nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan a megosztáson alapuló gazdaság működik. Ott sem az a lényeg, hogy egyszer hozzáférünk egy szolgáltatáshoz, hanem az, hogy sok felhasználó folyamatosan alakítja és javítja a rendszert. Minél több tapasztalat kerül vissza, annál jobb lesz mindenki számára.
A saját oktatói munkámban ennek nagyon kézzelfogható hatása lett. Az a tananyag, amely korábban csak bizonyos hallgatói csoportoknál működött igazán jól, idővel sokkal befogadhatóbbá vált a hallgatók széles rétege számára. Az Európán kívüli hallgatóim visszajelzései érezhetően javultak, a csoportmunkáik felszabadultabbak lettek, és a feladatok kiadásánál sem kellett annyit magyaráznom a példahelyzetekről.
Ekkor értettem meg igazán, hogy a tananyagom nem rossz, csak szűkebb kulturális környezetre készült, mint ahonnan a hallgatóim érkeztek. Olyan kulturális és oktatási feltételezésekre épült, amelyeket korábban természetesnek vettem, de amelyek egy teljes mértékben nemzetközi hallgatói közösségben már nem működtek.
A legnagyobb nyereség mégsem az volt, hogy jobb lett egy anyag. Hanem az, hogy nem egyedül kellett kitalálnom, hogyan tegyem jobban működővé. Részese lettem egy szinte láthatatlan, mégis erős szakmai közösségnek. Az oktatási anyagaim megosztása nem vett el semmit a szakmai autonómiámból, ugyanakkor adott egy olyan újfajta szakmai együttműködést, amelyhez jól kézzelfogható módon tudok kapcsolódni.
És mindebből végeredményben a hallgatók nyernek a legtöbbet. Na persze, az óráim is sokkal jobbak. ☺
✍ Cikksorozat. Ez a cikk a „A megosztás kihívás” című cikksorozat része, amelyet 2026 márciusában teszünk közzé az UNESCO RELIA Tanszék és az UNITWIN-UNOE hálózat együttműködésével.
📧 Hírlevél. Ha szeretné e-mailben megkapni a sorozat következő cikkeit, iratkozzon fel hírlevelünkre.
🖼️ Kiemelt kép. Az eredeti művészi szándék a művészé, és eltérhet a mi átdolgozásunk szerkesztői szándékától. Köszönjük Nebojša Cvetkovićnek, hogy a Fine Acts oldalon CC BY-NC-SA 4.0 nyílt licenc alatt megosztotta alkotását.
🅭🅯 Licenc és újrafelhasználás. Ha másképp nem jelezzük, a cikk tartalma a CC BY 4.0 licenc alapján használható.